Ritmust váltottam és elkezdtem előzgetni az előttem lévőket. A gyenge télnek köszönhetően már itt ott zöld földeket láttam. A bükköt láttam. A gyönyörű tájban élveztem a futást. Az egyik kedvenc számom ment és elérkezett az a pillanat ami egy embernél nagyon ritkán jön el. Tökéletességet és harmóniát éreztem. Ritkán vagyok ilyen felszabadult. Libabőrös lettem és az endorfin szétáradt a testemben. Így én még nem száguldottam. :)
2014.02.22.Na eljött ez is! Futóversenyen fogok részt venni. A felkészülésről már olvashattatok. Igen lájtoska volt de nem voltam elkeseredve. A célom az volt, hogy 2 óra alatt "lefussam". Krisz azt mondta határozottan, hogy megcsinálom. Én nem voltam ebben olyan biztos. Tekintve, hogy semmi tapasztalatom nincsen a szabad levegőn való futásról ezért egy kicsit be voltam fosva, hogy meglesz-e a szintidő. Na mindegy! A lényeg az, hogy végignyomjam és mellékesként nagy boldogsággal töltene el az ha mindezt 2 órán belül megfutnám.
Részt vett a futáson a feleségem is. 1 órával előbb indult el a nyugdíjas csoporttal gyalogosan. Búcsút vettem tőle és azt mondtam neki, hogy mondja meg a feleségemnek, hogy szeretem. :) Közben bekaptam egy csokis matyit (jöhetnek a trollok) és ittam egy jó teát.
Az idő elég rossz volt. Sajnos ezért nem jött Ritus és FaJani. Szépen esett az eső ezért bementem a melegedőbe és beszélgetésbe elegyedtem egy szimpatikus párral. A pár férfitagja is indult a futóversenyen aki 75 éves volt. Kaptam tőle néhány jó tanácsot. Látszott, hogy nem a levegőbe beszélt. Nagyon sok díjat megnyert már és régen bokszedzőként dolgozott. Körbenéztem a társaságon és nagyon vegyes felvágottat láttam.Az úriemberről annyit, hogy ő a futókkal futott és egy jókötésű srác mesélte a verseny végén, hogy sokáig együtt futottak majd a bácsi hirtelen ritmust váltott és jól otthagyta a francba.
A 13 éves kislánytól a marharépán aki bambul maga elé és azt kérdezi, hogy -mi a fenét keresek én itt?! és a 81 éves bácsiig aztán volt minden.Kb. 100-an voltunk.
A kék az aszfalt a zöld az a vizes földanyánk kinek neve legyen Sár-a.
Laci a főszervező ellátott minket instrukciókkal. Ezúton is köszönöm neki a professzionális szervezést és maximális RESPECT! Bogácsról indultunk Cserépfalun keresztül majd Bükkzsércen fel végig betonon. Két jó emelkedővel amiből az egyik elég izmos volt. Majd ezeket elhagyva jön a latyak ahol végigslattyogunk vissza Bogácsra. A remek futógépes múltamnak köszönhetően ebből nekem semmi nem jött le de nem is igazán izgatott mivel eleve úgy készültem, hogy legyen meglepetés. Azt azért sejtettem, hogy most nem a Comedy Centralt vagy a Discovery Channelt fogom nézni.
Fél órával a rajt előtt kimentem (szerencsére elállt az eső) és bedugtam a fülest majd elkezdtem járkálni és koncentrálni. Kiürítettem az agyamat és ismét abba az állapotba kerültem amikor nem érdekelt semmi. Elindultunk a rajthoz. A rajtnál Laci mondott egykét dolgot de én ebből nem hallottam semmit mert hátul álltam, teljesen csőlátásom volt ráadásul ha hallottam volna valamit akkor az a mellettem álló két fószer dumapartija lett volna. Elindítottam a stoppert. Teljesen hátulról indultam mivel tisztában voltam azzal, hogy a futók tempóját nem tudom tartani és mivel semmi tapasztalatom sincsen ezért nem akartam, hogy engem kerülgessenek. Elindultam szinte az utolsó helyről szép kényelmes kímélő kocogásban. Fejemen csuklya fülemben a kedvenc albumom szól és szépen előztem le az embereket egymás után majd beálltam egy előttem lévő hölgy ritmusára. A futó boly nagyon gyorsan eltűnt a szemem elől ezért nem is nagyon erőltettem mert tudtam, hogy nem bírtam volna akkor végigcsinálni a kocogásfutást. Az idő kellemes volt. Jó volt futni a szabadban viszont mindkét sípcsontom elkezdett iszonyatosan fájni kb. 2 kilometer után. Valószínűleg azért mert nem tudok helyesen futni. Nem meglepő. Guggolni sem tudok még rendesen. :)
A beton rész 8 km volt. Hallgattam a zenét mentem a hölgy után és nem gondoltam semmire. Najó néha kúrvára fájt a lábam és akkor kizökkentem de ezt mindig elhesegettem. A két emelkedő nagyon nehéz volt számomra. Belegyalogoltam bizony! De nem veszíthettem el a szemem elől a futókat. Muszály volt tartanom velük a tempót. Elveszítettem az időérzékemet és fogalmam sem volt, hogy mennyit tettem már meg. Gyűlöltem a betont és nagyon rosszul mentem rajta.
Bükkzsércnél kaptam egy pohár vizet mint kiderült a polgármestertől. Respect! :) Majd következett a latyak amitől szó szerint befostam.A következő mondatok szaladtak ki a számon.
-Há' itt hóóógy??!!
-Ezbazegaztakúva!
-Háde' ne máá!
-Itt én traktorral is elakadnáknék!
A Ffffpffflötttyön slatttyogni király!!
Ezt a képet a Tóth brothers-nek küldeném!
De szerencsére az előttem lévők is így érezhettek mert elkezdtek csúszkálni a latyakon és mintha tojásokon lépkedtünk volna. Mondjuk én is úgy éreztem magamat mintha koriznék amit nagyon szeretek. És bizony elkezdett tetszeni a dolog. Sőt! A lábaim már nem fájtak köszönhetően a puha talajnak. Elkezdtem futni. Nem kocogni. Futni. Ritmust váltottam és elkezdtem előzgetni az előttem lévőket. A gyenge télnek köszönhetően már itt ott zöld földeket láttam. A bükköt láttam. A gyönyörű tájban élveztem a futást. Az egyik kedvenc számom ment és elérkezett az a pillanat ami egy embernél nagyon ritkán jön el. Tökéletességet és harmóniát éreztem. Ritkán vagyok ilyen felszabadult. Libabőrös lettem és az endorfin szétáradt a testemben. Így én még nem száguldottam. :)
https://www.youtube.com/watch?v=cKcbOoqgfCA
Se előttem se mögöttem nem volt senki. Majd beértem a célba ahol tapsoltak. Nekem. Ez nagyon jól esett. És érdekes mód nem lihegtem nem szúrt semmim hála a spártai foglakozásnak. Fogalmam sem volt, hogy sikerült-e szintidőn belül futnom vagy nem mert mint mondtam teljesen elvesztettem az időérzékemet. Gyorsan elővettem a stopperomat és 1:36:20-at mutatott. A legjobb futó 56 perc körül futott asszem.
Az időt nézve férfias fejhangon (visító kismalac) felkiáltottam,hogy -MI?!
Eltátottam a számat! Hihetetlenül boldog voltam. Természetesen jól hátul végeztem de nem keserített el a dolog. Szerintem egy nem futótól ez nem rossz....De jövőre jobbnak kell lennem. :)
Lenyújtottam és bementem az épületbe regenerálódni. Ott találkoztam egy régi kedves ismerőssel. Még amikor betáros adminisztrátorként dolgoztam metroszexuális félalkoholista kölyökként akkor voltam munkakapcsolatban Attilával. Jó volt vele találkozni és ami igazán tetszett, hogy az ő hosszútávú memóriája sem az igazi ezért nagyon sok múltbéli dolgokról nem tudtunk beszélni. Egyébként az is csoda, hogy megismertük egymást. Főleg nekem mivel nehezített körülmény a szemüveg hiánya.
Gyakori arckifejezésem ha a múltról van szó vagy bármi másról :)
Egy kis Off történet megint.
Van nekem a szeretett hugim (unokatesóm) a Melinda. Nos szinte együtt nőttünk fel és nagyon sok közös élményben volt részünk. Persze a húgomnak akkora természete van mint kevés embernek és iszonyat jófej ezért is nagyon komálom. Amikor a húgom felemlegeti, hogy emlékszem-e 8 éves korunkban június 46.-án amikor a kék kantáros nadrágomban és a zöld pólómban virítottam no neki akkor ez a hajgumi volt a hajában. És mutatja nekem. Persze nézek hülyén és akkor kiakad meg kiabálja, hogy ezt nem hiszi el, hogy erre sem emlékszem. Persze a hajgumi csak poén de tulajdonképpen rengeteg dologra vagy én nem emlékszem vagy a húgomnak van fotómemóriája.
A feleségem pont az ellentétem. Ő szinte real time-ban eltudja mondani a napját. Mintha könyvből olvasná olyan részletben gazdag az előadása. Mondjuk a minap megkérdezte a feleségem, hogy aznap mit ettem és erre sem nagyon tudtam válaszolni mivel a kaja szó mint kiderült Ildikó eltorzult arcából nem jó megfogalmazás! Ezt férfitársaimnak üzenem, hogy ez a válasz nem válasz! A következő megmérettetésen majdnem helytálltam. A levest és másodikat már majdnem elfogadta. Kis rugdosással megúsztam.
Nem értem!Ilyenkor mindig kiakadnak! Ehhh!!
Na mindegy szóval ezzel már nem tudom,hogy mit akartam ezzel elmondani nektek mert elfelejtettem.
On.
Valamivel több mint 1 órája voltam az épületben amikor hiányérzetem támadt és elindultam felfelé a latyakon, hogy elébe menjek a feleségemnek és társainak akik ugye mögöttünk túrázták végig ugyanazt a távot. Kb. 1 km-t tettem meg amikor Ildikó túratársaival találkoztam akik síbottal (tudom gyepes vagyok de nem hagyhattam ki) közlekedtek. Próbáltam erőt adni nekik és mondtam, hogy már csak 13 km van hátra és a célba érnek. A fürdőben később megakartak lincselni. Viva Debrecen! :) Mentem tovább és már 2 km-t megtettem amikor elkezdtem aggódni mert sehol nem láttam őket. Felhívtam Ildikót és mondta, hogy a latyak elején található borospince MEO zajlik és itatják mindenféle alkoholos itallal. Nos én ezen jót röhögtem mivel a feleségem szinte absztinens az alkoholra. Kettőnk közül mindig is én voltam az alkesz. Bár mostanában elszégyellem magamat akkor is ha megiszom egy üveg kólát. És mint kiderült Bogácson és környékén az emberek szeretnek indokolatlanul danolni (kicsit irigylem őket). Tisztára olyanok mint az olaszok. Nótáznak és bort isznak. Én nagyon élveztem volna a pincét kár, hogy kimaradtam.
Persze a magyar virtus olyan ha jó itóka és nóta tv van akkor a "mindjárt indulunk" és a "még megisszuk ezt és megyünk" az még kb. 2-14 óra ottmaradást jelent. No a törzsgyökeres pesti lyány kapta a virtust rendesen. Megnéztem volna a fejét. :D
Persze én egy kicsit nyögtem mert a lábaim eléggé fájtak de a feleségem Houdinit meghazudtolva megszökött a pincékből és slattyogott felém.
Visszaértünk a kiindulópontra és mentünk a fürdőbe ami egy igen nagy korona volt a nap végére. Nagyon kellemes volt az ázás és a lábaim bizseregtek a gyönyörtől ahogy a forró vízben súlytalanul lebegtek. A társaság kellemes volt majd bekajáltunk persze egy olyan tárasság mellett akik nótáztak aztán indultunk haza.
Konklúzió:
A betont utálom de még mindig jobb mint a futógép. A terepet imádom bár ott nem nagyon volt szint. Mezőkövesd, Bogács, Cserépfalu, Bükkzsérc rulez! Az emberek végtelenül szimpatikusak. A latyakfutáson latyakfutni jóóóó!! Mi mi mi mi mi mi mi, Mi mo-zog a zöld le-vel-eeee-s csip-ke-bo-kor-ban?!!