A Fighters Festre jó hangulatban mentünk Tomival és Ildivel. Tominak sok mesélni valója volt. Kiértünk a helyszínre. A konténerpiramist látva ismét beszartunk mivel mi Tomival az anyaföld gyermekei vagyunk. Még az is csoda, hogy nem szédülünk el a szimpla magasságunktól. Para, hogy a fejünk olyan magasan van nem? Vagy csak megint én vagyok a marha? Találkoztunk Loviékkal és a szeretett húgommal (imádom).
Meglepetésként betoppant Árpi is a longboardjával. Egyszer majd én is kipróbálom. Persze csak akkor amikor nincsen verseny és ezáltal nyugodtan ripityára törhetem magam. Megnéztünk néhány bemutatót aztán készülődtünk a rajthoz. Marha sokan voltunk. Megérkezett Csaba kollégánk is. Beálltunk a sorba. Próbáltunk előre furakodni, hogy ne kelljen sorba állni az akadályoknál de nem nagyon sikerült. Sajnos nagyon sok lassabb ember volt előttünk. Bemelegítés kezdődött és kartávolságot kellett volna felvennünk de olyan sokan voltunk, hogy végül T-Rex kartávolságba álltam.
Kissé bohóckodósra sikerült a dolog és ez a később meg is bosszulta magát. Elindultunk. A sok szalmabálákon még viszonylag gyorsan átjutottunk aztán a vizes konténereknél már dugultunk a konténer piramisnál meg araszolás volt. Kihuppanok a vizes konténerből és elkezdek kényelmesen sétálni a konténerpiramis felé. A hugi kiabál -Fussál már! Mivan?! Gyerünk? -Széttárom a karjaimat és mutatok előre, hogy minek rohanjak amikor tömegnyomor van előttünk? Szépen odaérünk. Az előttem lévő hölgy nagyon szenved. Még a bálára sem nagyon tudott fölmászni. Tartom neki a bakot. Aztán a konténernél is. Végig bakoztam a hölgyet én meg annak rendje s módja szerinte élvezettel húztam föl magamat. Az egyik népszerű portalon található videón néhány kockán én is látható vagyok. És ha már villogok, hogy szerepeltem a portálon engedjétek meg, hogy Sanyi közeli barátommal villogjak. Sanyi kint él a lehetőségek országában és kisorsolták egy igen híres tv showban. Igen megtisztelő volt Stingnek, hogy találkozhatott Sanyival. Íme a kép róluk és linkelem a videót is. :) Ja még annyi, hogy a sajtó tele volt azzal, hogy egy magyar srác hangpostájára énekelt fel a Sting. No ő a Sanyi. :)
Vissza a jó magyar földre vagyis az felett. Jó magasan vagyunk. A lelkem ellenkezik a magasban de a testem csinálja a dolgát. Leugrottam és vártam Tomit. Megyünk tovább. Szögesdrót alatti kúszás. Nem volt gond. Jött az amerikai focicsapat. Emlékszem a múltkori versenyen majdnem bevágtak a bozótosba de itt inkább úriemberek voltak. Még egy konténermászás volt. A bal oldali a "könnyű" a jobb oldali a nehezebb. Persze, hogy jobbra mentem.
Tomival leugrunk majd kis vizes árokba huppanunk.
Jól érzem magam. Tomi nem annyira. Aztán futni kellett egy hosszú etapot. Tomi szenved de húzom magammal. A lajhár futástempómat azért fel tudta venni. A sajtburger és Tomi nem igazán voltak akkor kompatibilisek és ami még szörnyűbb volt, hogy a sajtburger Tomi gyomrából egy Braveheartos "FREEDOM" kiáltással próbált része lenni a külvilágnak. Szóval hányingere volt. :) Egy idő után belementünk a patakba és chep illetve USA méretű egyutas raklapokon kellett a patakban gázolnunk majd szalmabálákon átlendülnünk. Athuppantunk egy alacsonyka palánkon majd megfordultunk a patakon keresztül. Felfelé a dombon nagyon csúszós volt az út. Az előttem lévő srác csúszott is vissza. Én elkaptam és visszarántottam. Befutottunk a jégpályára. Nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen akadály lesz ott. Sajna semmi nem volt. A jégre szőnyeg volt terítve. A kajáló emberek hülyén néztek ránk mi meg rájuk. Kifutottunk a pályáról. Jött a tömörítő. A tömörítőbe visszafele kellett mászni. Tehát nem lefelé hanem felfelé. Én tudom, hogy hogyan működik a tömörítő hogy, milyen a felépítmény illetve, hogy miről írok. És ez számít! :D Jó móka volt.
A könyökeim ismét azt gondolták, hogy sokat teniszeztem megint. Futottunk tovább. Ismét háló alatti kúszás jött. Tomi kezdett helyrejönni de az én könyökeim elkezdtek fájni. Felfutunk egy rámpán majd hűtőszekrények (?!) között. Nem értettem. Mindegy megyünk tovább. Átkúsztunk egy terepjáró alatt majd ismét egy jó konténer jött. Felhúztuk magunkat és kezdődött a következő kör. Persze Tomival mi a 6 km-es versenyen indultunk ami azt jelentette, hogy két kört kellett megtennünk. Ismét átmegyünk az akadályokon de a hosszú futás etapnál rettenetesen elkezdtek fájni a könyökeim.
Úgy futottam mint a Flinstones családban. Sokat sétáltam de nem a lábaim vagy az erőm miatt hanem lüktettek a könyökeim a fájdalomtól. Ismét a patakban csörtettünk. Tomi meghülyült és bekente az arcát sárral mint a Predátorban a Shwarzi. Vigyorogva én is így tettem. A szempilláimra ragadt sártól nem láttam éppen 100%. A második kör végén a cél előtt Tomival összekapaszkodtunk és röhögve egyszerre léptünk be a célba.
Ismét nem az időeredményünk számított hanem az élmény. Persze Ildi ismét lecseszett, hogy hogy nézek ki már megint de még mérgesebb volt amikor látta, hogy remegő kézzel iszom az üdítőt. Ismét szétcsesztem a könyökeimet. Lovival és Csabával pacsiztunk aztán mentünk fürdeni.
Jó élmény volt ez is bár nem ez volt életünk kihívása. Ami tetszett, hogy ezen a rövid szakaszon jó sok akadály volt bár néhányat nem igazán értettem. A futás nem az erősségem és itt szerencsére annyira nem kellett futkorászni. Legyen jó sok akadály és lehessen marhulni. A Fighter Fest erre tökéletes volt. Ami még tetszett, hogy igen gyerek és "anyuka" barát volt a verseny. Tehát mindenki végigtudja csinálni ezt a versenyt csak egy kis tökösség és kinek kinek egy kis segítség kell hozzá. Most a túlsztárolt csöcsikkel nem találkoztam. Jó volt élőben látni Bedák Zsoltot mint híres embert. Maximális respect! Jó móka volt a Fighters Fest.
Köszönöm Árpi a fotózást!
