Chondromalacia patellae
Egy kis előtörténet után jönnek a variációk. Igaz történet alapján.
2015 évben állandóan térdproblémákkal küzdöttem ezért elhatároztam, hogy utánajárok a dolognak. Decemberben ahogy kell elmentem egy klinikára (nevet nem írok) és bejelentkeztem. Mint kiderült kellet volna beutaló de időpontot adtak Január végére csak annyi feltétel volt, hogy a vizsgálat időpontja előtt vigyem be a beutalót a betegfelvételre. A vizsgálatom időpontja 9:45 volt. Örültem, hogy nem kell majd várnom de azért 30 perccel előbb odamentem és leadtam a beutalót. Aztán visszaadták és mondták, hogy mehetek az ortopédiára. Leseggeltem és néztem a tupírhajú néniket akik fröcsögtek, egy dagadt nőt aki csokit evett és azért volt korházban mert dagadt volt, meg egy újságot olvasó lilahajú bácsit. Jöttek mentek az emberek én meg ültem ott mint egy rakás szar. Egy idő után felpattantam és odaléptem az ortopédiáról kikukkantó nővérkéhez. Nézzük mik történhettek.
Jól sikerült szemszög
-Jó napot kívánok kedves uram miben segíthetek?
-Kezitcsókolom. Időpontra jöttem. Én vagyok a 9:45-ös beteg.
-Elnézést kérünk a várakozásért kis türelmet kérnék.
-Rendben van köszönöm.
A váróban egy vékony lány evett abonettet és rá 5000 méter mélyről kinyert horvát vidékről származó gleccservizet ivott, két kedves idős hölgy az unokáik vicces történeteit mesélték a lila hajú bácsi pedig felkiáltott örömében mivel a sorsjegyen amit most kapart nyert 500000 ft.-ot.
9:46-kor a kijelző mutatta a számomat, hogy befáradhatok a vizsgálóba. Felkeltem és bekopogtattam az ajtón. Párduc testű nő volt vörös hajjal de idős arccal. Kedvesen odaadott egy papírt és elmagyarázta, hogy a radiológiára menjek ahol röntgenezni fogják a bal térdemet. Hálás tekintettel elvettem a papírt és elsétáltam a röntgenre ami a szomszédban volt ezért nem kellett tekeregni. Ott két fiatal kedves szép lány ült a pultban. Azon nyomban abbahagyták a beszélgetést és kérettek. Az egyikük megnyerő mosollyal elvette a papíromat. Kicsit pötyögött a gépén addig kellemesen elcsevegtünk az időjárásról. Szikrázott a nap. Egy kacsintás kíséretében visszaadta a papíromat és mondta, hogy legyek kedves leülni míg nem szólítanak.
Várakozás közben egy kedves idős néni szimmetrikus szemekkel öntött erőt a beteg emberekbe. Éreztem a pozitív energiáját és a térdem sem fájt már annyira. A betegek hálás köszönettel fogadták közeledését. Alig, hogy leültem már szólítottak is. A röntgenes kislány keblei halma fölött megjegyezte, hogy milyen szép nevem van és szólíthat-e Gergelynek. Buta vigyorral az arcomon bólogattam. A hölgy végigmért majd mondta, hogy vegyem le a farmeromat. Ledobtam a textilt amit elégedett csettintéssel nyugtázott. Finoman lefektetett a higiénikus asztalra és fél perc alatt megcsinálta a röntgent a bal térdemre. Megkaptam a karsimítást és csillogó tekintettel mondta a hölgy, hogy fáradjak vissza az ortopédiára mert már várnak rám.
A röntgen betegfelvételi lányoknak intettem mire ők visszaintegettek és kuncogtak majd visszamentem az ortopédiára ahol a kedves nővérke már várt rám. Azonnal betessékelt a vizsgálóba ahol a doktorúr Tao Ja Klang 1000000 éves ősi kínai módszerrel helyrehozta a patellámat és 120 %-ot javult a térdem. -Ebcsont beforr!-mondattal nevetve távoztam a rendelőből.
Egészségügy szemszög
A nővér nézte a bamba srácot aki meg sem tudott mukkanni ami elég idegesítő volt.
-Miben segíthetek?
Látszik, hogy a bamba keresi a szavakat, nagy nehezen kipréselte magából.
-Jónapot kívánok! Ortopédiára jöttem. Van időpontom 9:45-re.-mutatja a vócsert.
Úristen mindig van egy ilyen ostoba. Egyszerre 150 beteget kéne ellátni és az ilyen hülyék tartják fel mindig a baromságaival! Látszott, hogy gőze sincsen az itteni dolgokról amit nem is értett. Hogy lehet valaki ilyen alulinformált?!
-Hát le kellett volna adni a papírokat! Mi a panasza? -még pofát is vág!
-Fáj a bal térdem.
-És miért fáj? -ez cseverészni jött?!
-Valószínűleg túlerőltetés.
Hajj! Hát nem érti!
-Najó de van sérülés?!
-Nem nincs sérülés!
Ez hülye. A nővér elveszi a papírokat és otthagyja a fiatal pácienst, hogy megcsinálja a röntgenre a papírokat. Beolvassa a sorszámot és éppen állítja ki a dokumentumokat mikor kopogtatnak az ajtón.
Kiazisten az már megint?!
A nővér ajtót nyit és ismét a hülyegyerek állt ott.
- Igen?
-Aazt hiszem én vagyok a 0446-os és láttam a kijelzőn, hogy hívnak.
- Ez nem így működik! Üljön le és várjon! Csinálom a papírjait!
Látszik, hogy a srácnak van valami pszichés problémája, legszívesebben felküldte volna őt az elmeosztályra lobotomiára hátha az segítene rajta.
-Rendben van köszönöm kezicsókolom.
A hülyegyerek visszaült és várt.
Kis idő múlva kijött a nővér és odaadott a férfinek egy lapot.
-Menjen a röntgenre. Tudja hol van?
-Fel a lépcsőn át az aulán és jobbra le a lépcsőn.
-Autizmus jeleit mutatja. -Gondolta a nővér.
Nagy nehezen odajut a gyerek a radiológiára. Persze eltévedt de nézzük el neki, hogy nem 100-as.
A marhája sorban állt a vonalhoz úgy,hogy (nem volt ott senki). Ki volt írva, hogy a vonalnál várakozzon szólításig. A betegfelvételes hölgy most már végig diktálja Erzsikének a töltött paprika receptjét majd utána foglalkozik a pácienssel. Úgyis várnia kell nem?! A fiatalember már feszengve várakozott. TÜRELMETLEN NÉPSÉG! Hova siet most mond meg Erzsike?! Manyi eléggé ideges lett ettől és dühösen nyúlt a papírért.
-Kezitcsókolom! -Szól a páciens.
Most nézzék meg direkt idegesíti az embert! Mit szól bele olyanban amihez nem ért?! Mind ezt csinálják! Hát miért nem hagyják nyugodtan dolgozni az embert!? Biztosan bűnöző! Simléderes sapka van a fejin pedig nincs is hideg!
-Szembe' üljön le majd szólítják! a-szólt oda kedvesen elfedve indulatát és megpödörte ritkás bajszát.
-Köszönöm. -Szemtelenül Manyira mosolygott a fiatalember ami felháborító volt. Ezek a fiatalok nem tudnak viselkedni! Hol van itt a tisztelet!? Mit képzel EZ?! Azonnal Erzsikéhez fordult, hogy lenyugtassa magát és a Szulejmánról kezdett beszélgetni mert az mindig lenyugtatta.
A sportosan vékony röntgenes lány előző este a koleszben fröccsözhetett ezért kissé kótyagos volt de a fiatal szervezete ezt jól tudta tolerálni. Köb a 100-ik páciense volt már és már nagyon elege volt az emberekből. Főleg a hülyékből. Most is itt van egy. Az idiótája farmerba jött és a bal térdét kell röntgenezni.
-Húzza fel a farmerját.
Erre meg leveszi! Úristen!
Felfekszik a röntgenasztalra. Itt fekszik előtte egy büdös szőrös férfi az undorító alsógatyájában. Mindjárt hányni fog! A lány állítgatja a gépet erre az a majom elkezd beszélni hülyeségeket.
-Aaa bal térdem fáj.
Néz kérdőn.
-Ééés?
-És ez pedig a jobb. -Rámutat a jobb térdére.
Ez teljesen hülye! Miért mond evidens dolgokat? Fú de büdös a szája?! A szag és az előző este jut az eszébe. Hirtelen berohan a belső szobába mert hánynia kell. Megtörli a száját és visszamegy ahhoz a baromhoz.
-Igen a balt kell. -Sóhajt egy nagyot.
-Forduljon a bal oldalára. Nyújtsa ki hajlítsa be. Menjen spárgába onnan hídba. Gyerünk! -Ez de béna!
Valami nem stimmel! Az órája a bal kezén van és ha szembe áll ezzel a majommal akkor másik térde a bal. Tehát amelyik kezén hordja az órát vele szembe a bal térde kell, hogy legyen de nincs óra! Hirtelen megvilágosodott! Ez már megint a jobb térde!
-A másik oldalára forduljon mert a bal térdét röntgenezzük!
Hogy ez mekkora hülye!
Kész, mehet végre! A kötelezőt elmondta a hölgy, hogy nem kell várnia senkire mehet vissza az ortopédiára. Remélte, hogy sosem találkozik ezzel az emberrel.
A vörös nővérhez valaki bekopogott. Amikor kiment próbált nem szemkontaktusba keveredni a páciensekkel. Kiszúrta Jolánt a barátnőjét aki kekszet evett és valami cukros üdítőt ivott (1.5 litereset). Szegénykének nagyon fáj a dereka. A két kedves öreg néni is hasonló politikai nézetet vallottak mint ő, lehet majd szidni a kormányt! Jajj megjött ez a bamba srác is. Mindegy Jolit előbb behívja úgyis régen beszélgetett vele.
A vörös nővér irtózott a roll betegektől ezért átadta Irénnek a srác kartonját. Irén behívta a fiatalembert és leültette a doktor úrhoz. A fiatalember evidens és unalmas kérdéseket tett fel a doktorúrnak aki türelmesen válaszolt neki. Ezért is tisztelte a doktor urat, hogy milyen kitartása és türelme van a legostobább betegekhez is.
Amikor végzett a beteg Irén odaszólt neki, hogy legyen szíves hívja be a következő beteg hölgyet.
-És hogy hívják a hölgyet?
-Juhász Viktor Gyuláné. (Szemtengelyferdülése volt.)
A hülye erre hangosan a váróban elkiáltotta magát.
-JUHÁSZ VIKTOR.......GYU.......LÁNÉ?!-Ezt kérdezte vagy mondta nem tudni. Szégyenlősen és porig sújtva eloldalgott a beteg. Rövid élet vár reá!
Beteg szemszög
-Maga hova jött?!
-Jónapot kívánok! Ortopédiára. Van időpontom 9:45-re.-Mutatom a vócsert.
a-hát le kellett volna adni a papírokat! Mi a panasza?
Leadni a papírt? De hát időpontos vagyok! Az időpontosokat behívják nem?
-Fáj a bal térdem.
-És miért fáj?
- Valószínűleg túlerőltetés.
-Najó de van sérülés?!
-Nem nincs sérülés! (Nem, azért fáj mert leettem a térdemet nokedlivel bassszus!)
Elveszi a papírokat és otthagy.
5 perc múlva nézem a konzolt ami elkezdett zenélni.
0446-os sorszám 14-es ajtó.
Agyalok. A "kedves" nővér néni elvette a papírjaimat de tisztán emlékeztem, hogy az az én behívószámom.
Na most mi a tökömet csináljak!? Ha bekopogok az ajtón akkor HÜLYE leszek ha meg nem kopogok be és várok akkor is HÜLYE leszek. A tökömért nincs egy használati utasítás ezekhez. Kb. 5 percig agyaltam és döntöttem! Bevállalom! Bátor vagyok! Jól döntök! Egyszer élünk! Önbizalom! Felkeltem és bekopogtam az ajtón.
A vörös nővér vörös arccal nyitott ajtót.
-TESSÉK?!
"Mission failed"
-Aazt hiszem én vagyok a 0446-os és láttam a kijelzőn, hogy hívnak.
- Ez nem így működik! Üljön le és várjon csinálom a papírjait!
Elkerekedett a szemem. Akkor mi a faszomé' van kirakva a hívó?!
-Rendben van köszönöm kezicsókolom (Üljön reád egy tehén)
A hülyegyerek (én) visszaült és várt. Kis idő múlva kijött a gonosz nővér és odaadott egy lapot.
-Menjen a röntgenre. Tudja hol van?!
-Fel a lépcsőn át az aulán és jobbra. (Persze, hogy tudom mivel a seggemre tetováltam a korház térképét mielőtt jöttem)
Rámcsukta az ajtót és elindultam.
Nagy nehezen odajutok de előtte a nőgyógyászaton ténferegtem egyet. Néztek is, hogy itt mi a túrót akarok. Rájöttem, hogy ehhez képest a Lost című sorozat elmehet a picsába. Nézem a lapomat. Radiológia. Az ostoba állampolgár nem tudja, hogy a radiológia az a röntgen de láttam egy zombis filmet ami erről szólt, hogy a radiológia a röntgen.
Sorban állok (nem volt senki). Ki volt írva, hogy a vonalnál várakozzak szólításig. Várakozom. A két összeborzolt szemöldökű mérges néni még befejezik a Szulejmán történéseit. Jó sokáig beszélték. Boci szemekkel meredek rájuk. -Szóliccsá má' nyannya! a-nem, még az Esmeralda szemműtét számlaszámát megadta az egyik pultos néni a másiknak majd még szigorúbb szemöldök összevonással nyúlt a papíromért.
-Kezitcsókolom!! ( érdekes nevelésben részesültem mert anyukám és apukám úgy nevelt, hogy köszönni kell......de ezek szerint ebben az objektumban nem kell)
-Szemben üljön le majd szólítják! -Köpte oda nekem a pultos domina. Csoda, hogy a protkó nem esett ki!
-Köszönöm. -Nyomtam egy mosolyt, hogy mit reagál de rögtön Manyihoz fordul és eszmecserét folytatnak, hogy milyen szemét volt már megint a Berényi Miki. " Te is milyen kis hasznos hangya vagy itt mami!"
Behívnak. Fiatal, laposka csajszika fáradt arccal. Húzzam fel a farmeromat combközépig. Azt meg hogy?! Ez diszkrimináció! Röntgen rappereknek és szoknyás lányoknak! Mi vagyok én?! Egyik se! Kezdem bánni! Hogy megszülettem!
Lerántom a gatyámat és kitaláltam, hogy hova teszem le majd felfekszem a röntgenasztalra. Csajszika állítgat. A hülyegyerek megint elkezd gondolkodni.
A jobb térdemre irányítja azt a szart ( a bal fáj ) de ha szólok akkor megint ügyeletes hülye leszek mert mit pofázok bele. Ismét döntés elé kényszerültem. És ismét nyert a bátorság.
-Aaa bal térdem fáj. -Mondom gyorsan. Próbáltam eljátszani, hogy egy gyenge szellő vagyok aki halkan suttog valami bölcs dolgot. Próbáltam tettetni, hogy ezt nem is én mondtam.
Néz kérdőn.
-Ééés?
- És ez pedig a jobb. -Rámutatok a jobb térdemre ami fölött már be volt állítva a röntgengép.
Agyal. Cicceg egyet és bemegy a másik szobába chekkolni a papíromat.
-Igen és a balt kell. -Sóhajt egy nagyot.
A bal térdemet röntgenezi, előtte rám dob egy gumiszart a tökömre, hogy legközelebb nehogy prosztarákkal jelenjek meg és azt röntgenezze gondolom.
-Forduljon a másik oldalára. Nyújtsa ki hajlítsa be. Menjen spárgába onnan hídba. -Mindent megcsináltam.
Mikor beállított egyszer csak úgy néz rám mint én a kovalens kötésre. Ez meg mi a szar?
-A másik oldalára forduljon mert a bal térdét röntgenezzük!
Ismét jógáztam egyet. A vége az lett, hogy valami iszonyatosan kicsavart térddel kellett kitartanom a lábamat amitől még jobban megfájdult a térdem.
Kész, mehetek. Csajszi sietve morgott valamit és elviharzott. Na itt se puszival fogok elköszönni.
Visszamegyek a mission 1 helyszínre és mivel információval tele voltam ezért tudtam, hogy üljek kussban és majd behívnak....vagynem!
Közben mellettem ült egy beteggyűjtő nő. Mindenkivel okoskodott, kotnyeleskedett meg bonyolította a dolgokat. -Van egy magyar professzor aki azt mondta, hogy....... de a Dr. Szűcs is nagyon nagy név a szakmában aki szerint..................Ú van egy anyajegye meg a széklete is hígabb meg fáj a torka blablablablabla.
Imádott korházban lenni láttam rajta.
Megihletett, hogy kitaláljak egy új Mortal Kombat kivégzést ezen a bandzsa nőn!
Ücsörgök nagyban mikor kijött a nővér mindenkit lebaszni, hogy miért nem adta le a papírját ( a lilahajú bácsit is lebaszta ugyanazzal amivel engem) szugerállva bámultam rá, hogy visszatértem. Szívesen beíratnám egy gouranga tanfolyamra virágokat szagolgatni! Nem is! Inkább tüzelő elefántok közé!
Aztán behívott egy másik néni majd a kedves bajszos doktor elmondta, hogy nem lehet ez ellen tenni semmit mert ez népbetegség.....jaa és a másik is kattog úgyhogy nemsokára az is fájni fog. De azért jól esett mert törődött velem. Menekültem onnan és max testen kívül akarom legközelebb látni ez a objektumot.
Konklúzió: jobb okos döglöttnek lenni mint élő hülyének. Megértem az egészségügyben dolgozókat, hogy túlterheltek és sok a troll beteg, kevés a fizu de legalább ott van nekik a önfeledt szex egymással munkaidőben.
Korházban olyan lenni mint a postán. Nézed azt a hülye kijelzőt és fogalmad sincsen, hogy mit nyomjál. Mögötted meg már toporzékolnak! Aztán valamit csak megnyomsz de 20 perc várakozás után kiderül, hogy persze rosszat nyomtál. Messze kerülöm az ilyen helyeket!
A társadalom számkivetettje vagyok.