Azt hiszem megérett a dolog arra, hogy leírjam 2009 kalandos utazásomat. Sokan irigyelni fognak emiatt a történet miatt de akiben nincs irigység azoknak remélem tetszeni fog és ezt nekik írom. Aki meg irigy az legyen. Mivel a cikk eléggé hosszúra sikerült ezért szétbontottam 3 részre. Íme az első rész.

 

 2009 novemberében Ildikóval eldöntöttük, hogy elmegyünk egy nagy körútra Délkelet-Ázsiába. Anno mikor felvetette Ildikó, hogy menjünk el pl. Thaiföldre kinevettem és azt mondtam neki, hogy oda nem vele fogok menni. Persze, hogy az ember egyik gyarlósága a sztereotípia és az akkori tudásommal azt gondoltam, hogy például Thaiföld csak a szexturizmusra épül no meg a szép tengerpartokra. Nehogy már a menyasszonyommal menjek el egy ilyen helyre mi?! Az is közrejátszott, hogy pár barátom kiment oda és végigkurták az országot. Én ebből indultam ki. Aztán nagy nehezen mégis rávett Ildikó, hogy keressünk egy ilyen utat. Menjünk el innen a francba! Szabaduljunk meg a gondjainktól. Ekkortájt jó sok volt. Meneküljünk el.

Így is tettünk. Megtaláltuk Toncsit aki kis létszámú csapatot vezetett Thaiföld- Laosz-Kambodzsa rejtelmeibe. Ismét kaptunk egy célt, hogy boldogak legyünk. Elkezdtük szervezni az utazást. Toncsi útmutatásai alapján összeszedtük a cuccainkat. A 3 hétre való cuccok összeszedése megmutatta nekünk, hogy mik azok a dolgok amik feltétlenül szükségesek és mik azok amik nem. 1-1 bőrönddel és 1-1 hátizsákkal indultunk neki az útnak. A mostani tudásommal fele ennyi cuccal is végigmehettünk volna a túrán de ez most van az meg akkor volt. Már itt elkezdődött valami olyan dolog ami megváltoztatta az értékrendemet. Mik a fontosak, mikhez ragaszkodom stb. Én egy dologhoz ragaszkodtam. A Pityutól és Tamástól lízingelt PSP-hez. Mivel rengeteget utaztunk ezért a könyvek mellé kellett valami játék is. És higgyétek el néha életmentő volt. Főleg amikor Kairóból mentünk Bangkokba egy bazi nagy géppel. Emeletes meg középen is voltak székek. Olyasmi gép volt mint ami az amerikai filmekben zuhannak le. Pont a budi mellett kaptunk helyet és a tízenvalahányórás út során az emberek folyamatosan adták át egymásnak a kilincset. A szemellenző és a fülhallgató nem sokat segített nomeg az átható húgyszagról ne is beszéljek. Nem nagyon sikerült aludni ezért az éjszakát heveny gombnyomkodásokkal töltöttem el. Utazás közben ment az ismerkedés. Kiderült, hogy Toncsi cigizik és szereti a jó italt (akkoriban én is toltam). Persze hogy jó haverok lettünk. Az út során néhányszor légörvénybe kerültünk és egyszer úgy megdobta a gépet, hogy hirtelen estünk néhány métert. Az emberek ugyanúgy kiáltottak mint a filmekben amikor zuhannak. Érdekes volt még szerencse, hogy mellettem volt a budi, majdnem befosikáltam.

Mikor leszálltunk Bangkokban az első dolgom volt kimenni cigizni egy jót. A hűtött légkondis terminálból mikor kimentem a szabad levegőre azt hittem elájulok. A rendkívüli meleg és a nagy páratartalom miatt nem kaptam levegőt és a mellkasom nehéz volt. Atyaúristen mi a szar ez?! Izzadtam mint egy ló. Kb. 2 nap után megszokható de addig nagyon szenvedős a dolog. Megkönnyebbülés volt visszamenni a terminálba és utaztunk is tovább a laoszi határhoz. Persze ez is repülővel történt. Elegem volt már a repülésből de már csak pár órát kellett utaznunk.

 Késésben voltunk ezért nem volt biztos, hogy átléphettünk a határon. Toncsi jobbra balra telefonált a kisbuszból. Sajna nem vártak meg minket ezért alternatív szállást kellett keresni. Szerencsére sikerült találni egy helyet a semmi közepén. Elég jó szálloda volt. Amolyan táborszálló típusú. Volt kaja pia meg minden. Már itt az első napon elővettem a gyomorfertőtlenítőmet. Jó erős szabolcsi pálinka.

Laosz

Vietnammal Kambodzsával és Thaifölddel szomszédos ország, nincs tengerpartja. Gyakorta van monszun. Laoszon átmegy a Mekong folyó ami a majd 1800 km hosszú és barnás a színe. Laosz a franciákból a japánokból és a kommunizmusból jelentős adagokat kaptak. Fő vallásuk a buddhizmus. Igen elmaradott ország de pár évtizede elkezdtek nyitni.

 Másnap úton voltunk Pakse-ba. Asszem egy holland nagyon barátságos ember volt a tulaja a szállodának ahová mentünk. Kedvesen köszöntött minket és cseverészett velünk de mi csak félénken mosolyogtunk. Régen beszéltem az angolt és féltem megszólalni. Ildikó még inkább és a többiek sem voltak valami pengék. Érdekes volt látni a felszolgálókat. Volt egy inges laoszi fószer ( a főnök ) aki a pincérlánynak mindig mutatta, hogy hova tegye a villát. Hát persze, hogy oda ahova nincsen rakva villa. Náluk ez természetes. Én rendesen fennakadtam ezen. Minek oda egy vezető hát a pincérlány nem tudja?! Hát nem. Többször is fennakadtam ilyen dolgokon. Ami nekünk kézenfekvő ott meg kell mutatni nekik.

Egyik társunknak elkeverték a cuccát a reptéren. Szegény ember majdnem 2 méter magas és kb.120 kg volt. 2 napig nem volt semmilyen cucca. A piacon hiába próbált ruhát szerezni magának nem sok sikert ért el. Persze hiszen ott eléggé alacsonyak és vékonykák az emberek. Ott a 3 XL az kb. én vagyok. Még alkatilag én álltam hozzá legközelebb ezért adtam néhány ruhaneműt a srácnak. Gyakran megkérdezték a helyiek, hogy hányadik hónapban vagyok. Arrafele kövér vagyok és magas. A magasnak örültem a kövérnek annyira nem. Nem is vagyok kövér csak pont fel vagyok fújódva! Végre viking állatnak érezhettem magamat!

A városi piac zseniális! A halszag a hússzag a gyümölcsök és zöldségek nomeg a robbantott leves illata. Mindenféle húsok voltak kirakva hűtés nélkül. A kígyóhústól a halakig minden volt. A 3 hetes utazásunk során szinte mindig gyömbérillatot éreztem. Nagyon ritkán ha valami hasonló illatú helyen vagyunk akkor elmosolyodom. Erre az útra emlékeztet mindörökre ez az illat. A pénzváltó pultok üvegablakain virított a lóvé nagy kötegekben. A gagyi elektronikai cuccok itt is megvoltak. Toncsi mondta, hogy együnk mangót. Vettünk és meghámozta nekünk mert mi még akkor nem tudtuk hogy kell. Soha nem ettem még ilyen lédús és ízletes mangót.

 

Ildikó kitalálta, hogy elmenne egy jó masszázsra. Persze, hisz itt eléggé pro-k ebben. Minden magyar tud lovagolni és minden dél kelet ázsiai tud masszírozni nem? Találtunk is egy helyet és Ildikó nyert egy fiú masszőrt! -Csak semmi happy finish! -Mint kiderült a csávó teljesen bevolt tojva az európai nőtől. Helybélit csak-csak de itt eléggé érinthetetlennek találják, már-már földöntúlinak látják az európai nőket.

Másnap ellátogattunk néhány vízeséshez és dzsungelbe, bambuszerdőbe ahol leesett az állunk.

Utunk során gyakran láttunk iskolákat ahol fehér inges/blúzos mezítlábas gyerekek rohangáltak és integettek.

Élvezetesek voltak a mikrobuszos túrák.

Emlékszem egyszer utaztunk a másik szállás felé és át kellett kelni egy folyón. Néztem, ahogy a "komp" közelített felénk és röhögtem. Tutajkák összeácsolva. Mondta a sofőr, hogy ő nem visz át minket. Nem értettük, hogy mi a baja. :) Toncsi próbálta rábeszélni de kötötte az ebet a karóhoz. Mondta a sofőr, hogy múltkor is átkelés közben felborult a tutaj és elsüllyedt a mikrobusza. Így hát busz nélkül átkompoztunk a túlpartra. Igazán epic volt, nem hittem, hogy tényleg létezik ilyen dolog.

 Toncsi ismét telefonálgatott egy sort és néhány óra múlva meg is érkezett értünk egy kisbusz addig a piacot és a falu hangulatát élveztük. Nehezen tudom elmagyarázni milyen dolog ez. Át kell élni. Az biztos, hogy nem az 5 csillagos luxuskörülményeket szerető embereket fogja meg ez. Itt nem sok komfortos dolgot talál az ember.

 Várakozás közben hasznát vettem a bicskámnak mert kezdett szétjönni a bőröndünk. Hülyeség volt bőröndöt vinni, nagy túrahátizsákot a legkézenfekvőbb ilyen utakra. A bőrönd kissé kényelmetlen volt a folyamatos utazáshoz. Főleg az ladikos Mekongos átkeléseknél. Húzza az ember a sárban meg a terepen. Nem erre találták ki a bőröndöt. Ha valami lengéscsillapítos crossgumis bőrönd lenne akkor oké de így! Áh!

Egy ilyen mekongi utazásunk végén mikor kikötöttünk Toncsi mutatta, hogy itt fogunk megszállni. Bungaló a Mekong partján Baldachinnal gyönyörű kerttel és folyó melletti étteremmel. Atyaúristen de jól nézett ki! Sehol egy autó sehol egy város, még falu sem volt a közelben.

Lehetett bérelni kerékpárt amit meg is tettünk. Ildikót kérdeztem, hogy tud-e biciklizni. Tud. Ezek a bringák nem specialzed demo 6-osak voltak. Neem! Apróbb kihívás volt kerékpározni. Ildikó bár nem mondta, de láttam, hogy neki nagyobb kihívás a tekerés. Bazi nagy vízesésnél megálltunk és vettem 2 dollárért egy bőr cowboy kalapot.

 

Leültünk egy sörre és Toncsi lábán találtunk egy piócát. Ez honnan a francból került Toncsi lábára?! Úristen! Biciklizés közben megálltunk és bementünk a susnyásba pisilni. Toncsi ott kapott piócát! Én meg mellette álltam és brunyáltam akkor! Idegesen néztem magamat van-e piócám. Nincs, nem volt. Toncsi elhalászta előlem. Később elbringáztunk a messzeségbe és egy nagy tó partján találtuk magunkat. Ott lehetett delfint lesni meg volt egy büfé ami úgy volt berendezve, hogy lakhattak is benne. Ott élt a nyitott büfében egy család és imádtak minket. Főleg a hórihorgas srácot. Ölelgettek, szerettek. Nagyon sokat nevettünk. Meg kellett adnunk a címeinket, hogy írhassanak nekünk levelet. Persze nem jött levél de szép gesztus volt. Alig akartak elengedni minket.

 

A szálláson néztük, hogy megy busz Vietnámba kb. 10 dollárért. Arra sajnos nem volt időnk de mivel olcsóság van és ha az embernek van ideje akkor mindenképpen menjen el.

 

Egy kis faluban egy öreg néni ült a porban. A rizskalapja mélyen a szemébe volt húzva amitől alig lehetett látni valamit belőle. Állandóan lefelé nézett és tavaszi tekercseket sütögetett. Mezítláb volt. A lába piszkos volt és töredezett. Utcai árus kemény élettel. Kértünk 1-1 adag tekercset. Kesuddiós chilis öntetet adott mellé. Mikor beleettem életem egyik legfinomabb ételét ettem és nem csak az íze miatt. Bevallom eléggé elérzékenyültem. Itt ez a néni a saját kezével szívét lelkét beleadva mutatta meg nekem, hogy milyen fontos megbecsülni amink van. A néni élete során többet dolgozott mint mi együttvéve fogunk! Most így visszagondolva a nagymamámra emlékezetett. Életem egyik legtiszteletreméltóbb élménye volt. A mai napig nem találtam ehhez hasonló tavaszi tekercset.

Elmentünk egy elefántparkba. Az asian elefánt kisebb mint a afrikai és szelídebb. Ezeket lehet idomítani, munkára fogni ellenben a nagyobb szürke afrikait nem. Lehetett etetni őket. Adtam is az egyik bikának egy nagy ágat. Próbálta kicsavarni a kezemből de én ellentartottam. A végeredmény az lett, hogy a karomat is majdnem kicsavarta a testemből. Az elefántok kurvaerős állatok! Egy rámpáról lehetett felülni az elefánt hátára és egy jó órát lovagoltunk rajtuk. A mi elefántunk eléggé éhes volt ezért mindig letért az útról táplálkozni. A sofőrünk aki állandóan mobilozott néha megnoszogatta ( a füle mögött sarokkal cseszegette ) és mentünk tovább. Az elefántok magas állatok! Elefánton lovagolni olyan kb. mint delfinekkel úszni. Nem akkora nagy szám mint az ember gondolja de jól lehet vele menőzni mindenkinek a jövőben.

 

Másnap a reggeli indulás előtt még kértem egy jó teát. Citromfüves menta teát mézzel. Kihozott a félénk pincérlány egy nagy poharat és annyi cucc volt benne, hogy megállt benne a kanál. Életem legfinomabb teája volt. Nem is tudtam, hogy lehet így is teát inni! Lipton elmehet a francba!

Ismét ladikban mentünk a Mekongon. Vicces volt látni buddhista szerzeteseket ahogy a narancssárga kaftánjukban tépnek a motorcsónakkal.

A Laosz-Kambodzsa határnál ami ismét a semmi közepén volt. Álltunk egy kemping asztalnál és fejbelőttek minket. Lázmérővel. Az egyik útitársunknak majdnem 38 fokos volt a hőmérséklete. Persze ilyen melegben ez normális. Aztán bementünk az omladozó épületbe ahol az izzadt dagadt tányérsapkás feketeképű vámtiszt ellenőrzött minket gyanakvó arccal. Fent természetesen a hűtőventillátor propellerje keményen dolgozott és a lény zümmögését lehetett csak hallani. Nagyon para volt! Ha valamit találnak akkor bezárnak úgy, hogy szegény édesanyám sem talál rám soha. Kinyitotta az útlevelünket és felderült az arca. -Áááá Hungary! Zdrasztvujtye! -Hát persze! Testvérállam! Akkoriban az oroszok nem csak minket magyarokat baszogattak meg kicsikét hanem őket is. Megvolt a testvéri kapocs ezért a zord tiszt immár mosolyogva intett nekünk, hogy mehetünk. Mi komcsik tartsunk össze! :)

Laosz: Az emberek kissé félénkek de kedvesek. A kis faluk és a földutak nagyon lepukkantak de szépek. A természetes képződmények talán itt a legszebbek. Tiszta zöld mindenhol és harapni lehetett a levegőt. Vadregény az van dögivel.

Cambodia

Kamodzsa felé tartva Toncsi megkérdezte, hogy éhesek vagyunk-e. Hát persze! Megálltunk egy düledező kalyibánál. -Itt fogunk enni? :O Megkérdezte Toncsi, hogy eszek-e. Mondtam, hogy persze miből lehet választani? Toncsi hülyén nézett és mondta, hogy ételből. -Étel! Ja! Az jó lesz! -Töppedt öreganyám hogy most random hajigált az fazékba mindenféle cuccot vagy tudatosan soha nem tudom meg. Nem tudom hányadik robbantott levesemet ettem már akkor mikor valami kattant bennem. Étel! Táplálék! Erőt ad! Ha éhes vagy akkor ne válogass! Egyél és légy hálás, hogy ehetsz mert ez ad üzemanyagot és ez tart életben! Mert ezen a helyen a mumus nem a szekrényben vár vagy az ágy alatt. Itt a mumus az éhezés! Nincsen ennél rosszabb! Nagy lecke volt ez nekem. Nincsen rossz étel! A mai napig a Suki Yaki levesért bármit képes vagyok megcsinálni, csak hogy kaphassak! :) Suki Yaki leves az egyik legnagyobb tanítóm.

Még utazásunk elején mondtam Toncsinak, hogy ha van rá mód szeretnék rovarokat, pókokat enni. Toncsi mondta, hogy lehet róla szó. Nagy mellénnyel hirdettem, hogy én ezeket bizony nem fogom kihagyni. De amikor Toncsi a buszban hátraszólt, hogy nemsokára megállunk egy olyan helyen ahol ehetek ilyeneket kissé befostam. Vajon ott helyben amikor lehetőség nyílik merni fogok én ilyen marhaságot csinálni? Szerencsére igen. A tarantula édeskés volt és fokhagymás bár a feje kissé keserű. A csótány meg finom chips ízű volt. Írtam cikket ezekről a kajákról is a blogon. Már nem tudom mi a címe keressétek meg ha érdekel.

A rovarkajálás után megrohant egy csapat ananász árus kisgyerek. 3 perc alatt egyiknek a férje lettem a másiknak a fia a harmadiknak meg az apukája. Vettem néhány tonna ananászt mert mindegyik kiscsajtól vennem kellett ugyebár. Egész utunk alatt zabáltak a törpék és én is imádtam őket. Dumálás közben hirtelen valami meleget éreztem a mellkasomon. Lenéztem és megrökönyödésemre egy nagy élő tarantulát vigyorgott rajtam. Rám rakta a kislány a pókot nevetgélve és ezt mondtam. -Jéé pont ilyet ettem az előbb! -durcásan mondta, hogy  nem ehetem meg mert ez a pók az ő háziállata. -Nézd itt az ágya -És mutatott egy tenyérnyi gyönyörű fehér kispárnát amin tartották a pókot. Kb. 10 percig pihent rajtam a pók. Néha mászkált egy kicsit rajtam. Szerencsére nem csokiztam be. (Persze, mivel úgy tudtam, hogy nem mérgező. Aztán kijavítottak, hogy mérgező a pók. Mikor ezt megtudtam na akkor fosikáltam egy kicsit be.)Milyen is lett volna az újdonsült feleségem, anyukám és kislányom előtt becsurrantani a félelemtől. Levették rólam a pókit és beültünk a buszba. Az úton szinte végig ananászt ettünk.

Phnompen

Phnompen Kambodzsa fővárosában szálltunk meg. A közlekedés érthetetlen. Mindenki megy mindenhol mindenhová minden merre! Éppen valami ünnep volt. Meglátogattunk mindenféle  palotát és a kolostort. Vicces volt mert az imahelyre nők nem léphetnek. Ildikónak szóltak, hogy menjen onnan le mert ő...nos LÁNY! A feleségem eléggé emancipált és felháborodva pufogott. Jó mondjuk az is közrejátszott, hogy én az imahelyen táncoltam előtte és rajta röhigcséltem. -Bibibí én itt lehetek te meg nem! Nézd! Nézd, hogy jár a lábam! -Nyomtam neki egy Jacko táncot amitől kissé belilult a feje. Szerencsére gyorsan odébb ugrottam Ildikó rúgását kikerülve. Az egyik ilyen helyen egy férfi aludt és Ildikó kikelt magából, hogy a csávó ott henyélhet ő meg nem mehet oda mert a női nemhez tartozik?! HÁH! Európai nők! Ilyenek ezek! :D

Az ötezredik kolostorba én már nem mentem be inkább kint várakoztam és néztem az embereket. Éppen egy csapat buddhista szerzetes tartott felém. Átszellemültem figyeltem őket ahogyan teljes nyugalommal narancs kaftánban kopaszra borotvált fejjel nevetgéltek...nevetgéltek?! Biztos boldogok. Áradt belőlük a bölcsesség. A harmónia. Erre a gondolatmenetre az egyik szerzetes elővett egy mobilt és elkezdett sms-ezni. Baszki! Ők is emberek! Nahát! Mily meglepő! Tényleg leesett az álam.

Kambodzsa fővárosában van egy marha nagy tér. Szerintem nagyobb mint a Hősök tere. Sokan nyomták a thai chit, labdázgattak. Rengetegen voltak mindig. Az emberek nem hazajárnak ejtőzni meg plázáznak hanem kimennek a térre és ott hédereznek. Volt egy ember aki előtt egy személyi mérleg volt. Nem tudtuk mi oka volt ennek ezért leültünk és vártuk a végeredményt. Odamegy egy ember a mérlegeshez majd fizet és jól lemérte magát. Nemsokára rá jött egy másik ember és ő is megméredzkedett. Pénzért! Zseniális ötlet! És kajálják!

A passion fruit ( rengeteget toltam ) szintem jelentősen felment és antioxidáltam ezerrel. Délután ellátogattunk egy tea földre. Egy idős házaspár földje volt. Gyönyörű volt a teaföld és végig sétálhattunk rajta.

A szomorú öreg árulta a teájukat eléggé borsos összegért. Nem értettem miért ilyen megtört és búskomor ellenben a mindig mosolygós és kedves fiatalokkal. Később rájöttem, hogy miért.

Halál tábor

A városon kívül volt egy haláltábor emlékhely. Tuktukkal kifurikáztunk. Hihetetlenül nagy káosz a forgalom! 5-en ültek egy motoron! Egy motoron az apuka vitte a gyerekét. A kisfiú rá volt kötve infúzióra. Tényleg amiken röhögünk vicces képeken, hogy a kisautón óriási cuccok vannak felrakva az igazzá vált. Ezen most nem röhögtünk inkább csodálkoztunk. Tehát igaz!

Nagy nehezen kijutottunk és elindultunk ezen a szomorú úton. A vörös khmerek rémuralma a 70-es években zajlott. Ennek hála kb. 3 millió embert végeztek ki borzasztó módon.  Már a haláltábor bejáratánál a magas emlékmű nagy halomban csupasz emberi koponyákkal és ruhákkal sokkoltak minket. Szomorú volt látni ezt. Hasonló volt Auschwitzhoz de nekem ez brutálisabb volt. A dombok és az árkok tömegsírokat rejtettek. Egy 10 éves kisfiú szegődött mellénk és nevezte ki magát idegenvezetőnek. Elmesélte a halálfa történetét ami alatt álltunk. Ahogy az apának végig kellett nézni ahogy az gyermekeit és feleségét brutális módon kivégzik majd őt is megölik. Ahol a csecsemőket hozzávágták a fához. Borzasztó volt hallgatni mindezt. Kambodzsában nem sok öregembert láttam. Akiket láttam is mind megtört arcú és szomorú volt. Ezek a szemetek majdnem egy teljes generációt kiirtottak. Lehangolva mentünk vissza a szállásra. A középkorúak de főleg a fiatalok viszont vidámak és boldogok!

Folytatása következik......