Szabó Pistinek

Víziváros

Másnap Sai már várt minket és láttam az arcán, hogy örül a viszontlátásnak. Ismét feltöltötte hűtőládáját ami szerintem a tuk tukon kívül a másik nagy értéke volt és elindultunk ki a városból. Hosszú és zötyögős út után Sai elvitt minket egy kikötőbe. Ezt nem úgy kell elképzelni mint egy nagy tengerparti kikötő. Inkább olyan dzsungel feelingje volt a dolognak.

Sai mondta, hogy itt megvár mert innen hajóval megyünk tovább. Beszálltunk a hajóba és Sai a kezünkbe adta a hűtőtáskáját. Mondta, hogy ha megszomjaznánk van benne víz, igyunk bátran. Tök jó fej volt! A hajósunk lehetett vagy 16 éves. Lökött srác volt bukósisakkal a fején. Egy hajóban! Kiültem a tatra és onnan élveztem a gyönyörű természetet.  A srác titokban fotózgatta Ildikót. A róla készült képek a közeljövőben valószínűleg néhány srác nagy örömét fogja képezni. :)

 

 

Eljutottunk a Vizivárosba ami a Szap-tó közepén volt. A Szap-tó Délkelet-Ázsia legnagyobb tava. Kb. 160 km kiterjedésű és a Mekong folyó is belefut. Cölöpökön álló házak sokaságát láttuk. Még a disznó ól is cölöpökön nyugszik.

A srácok a vízben játszottak. Egy kissrác egy lavórban evezett át a szomszédba.

Nagyon érdekes volt látni, hogy milyen természetességgel kezelték ezt a számomra elég extrém helyzetet.Íme a vizilidli.

Egy kikötésünk alkalmával mellénk ült egy lány és megkérdezte, hogy gyakorlás és tanulás okán beszélgetnénk-e vele angolul. Általában én beszéltem a csapatból de a sekélyes tudásomra ráfért a csiszolás ezért eldiskuráltunk. ( Egyébként már az első hét végén már folyékonyan ment az angol és mindenhol megtudtuk magunkat értetni ). A kislányt Buda (Búdá)-nak hívták (mosolyogva mondtam neki, hogy fővárosunk két részből áll Buda és Pestből. Nagyon tetszett neki. ) tanuló volt. A Vízivárosban él és az álma, hogy egyszer eljusson Phnompenbe ( Kambodzsa fővárosa kb. 80 km-re volt innen ) illetve az életét itt képzeli el. Férjet akar és gyerekeket és tanítani akar. Sajnos migrénes fejfájásban szenved de mivel a közelben nincsen se korház se gyógyszertár ezért nem tud tenni ellene semmit. Az emberek itt halászatból élnek. Az apukája halász az anyukája meg otthon van és neveli a gyerekeket. Buda mivel már nagyobbacska ezért segít az anyukájának a háztartásban. Eddig ő mesélt magáról most én meséljek magamról. Kérdezte, hogy honnan jöttünk és meglepődtem, hogy betudta tájolni kb. hol élünk. (A legtöbb helybélivel nem tudtam megértetni. Magyarország ( Hungary)?! Az mi? Sokat szenvedtem mire rájöttem a kulcsra. ) Főként az életemre volt kíváncsi. Egy nagy városban lakom sok magas házak egyikében a nyolcadik emeleten. Autóval járok dolgozni és számítógépet kezelek. Sokat kirándulunk és utazunk. Világot szeretek látni. Magyarországon nincsenek nagy hegyek. Legmagasabb pontunk a Kékes 1014 méterrel de gyönyörű hegyeink vannak, és van alföldünk ami egy nagy és gyönyörű zöld síkság. Egy nagy tavunk van a Balaton és a magyarok általában odajárnak nyaralni. Plázákban, nagy boltokban és piacokon vásárolunk. Nálunk 4 évszak van. Ősszel sárgulnak a falevelek és télen esik nálunk a hó. Buda ámuldozva hallgatta és mondta, hogy szívesen elmenne egyszer Magyarországra.

Buda elvitt minket egy suliba. Bokáig érő sárban mentünk. Vettünk füzeteket egy boltocska mellett és a tanítási óra alatt beengedtek minket majd hangos üdvözlés után szétosztogattuk a füzeteket. A gyerekek és a tanárok hálásan megköszönték. Ilyet tényleg csak filmekben látni! Jópofák voltak a kölykök, lehetett velük viccelődni. A szünetben fociztunk egy kicsit.

Buda mondta, hogy mennie kell ezért elbúcsúztunk. Pénzel háláltuk meg idegenvezetését amit hálásan fogadott. Jó helyre került az a pénz.

A városkában lévő úton az emberek kíváncsian kandikáltak ki cölöpházaikból. Főként a gyerekek akik először megilletődtek rajtunk de aztán hamar mosolygós egymásnak integetés lett a vége mint általában az lenni szokott. Ismét nagy élményekkel gazdagodva értünk szállásunkra.

Utazásunk során megálltunk egy selyemgyárat megnézni. Érdekes volt és tanulságos. A gyárat ne valami gépesített robotikával képzeljétek el. Pl. a selyem felszedése bicikli felnivel történik.

Többször észrevettem, hogy az idegenvezető srác tátott szájjal bámult. Ezt mondjuk már megszoktam arra. Gondolom nem az elbűvölő ( kb. olyan arcom van mint egy palacsintasütővel fejbevágott anakondának) kinézetemben gyönyörködött. Kedvesen megkérdeztem, hogy mit néz rajtam. Csak annyit tudott csinálni, hogy végigsimította az állát. Ja értem! A szakállamat stírölte. Nem nagyon látott még ilyen nagy szakállat. Mondtam neki, hogy fogja meg nyugodtan ( ott arrafelé ezek a dolgok egyáltalán nem buzulásnak tekinthetőek ). Megfogta a szakállamat és nevetett. Nagyon tetszett neki.

 

Kho Chang sziget

Másnap Toncsi mondta, hogy most jön a dőzs. Kho Chang szigetére mentünk ami már Thaiföldhöz tartozott. Itt a gazdagság és a csillivilli fog szerepet játszani. A világ legnagyobb kompjával keltünk át amit azt hiszem a norvégok építettek. A sziget olyan volt mint a mesékben. A szállásunk egy kis bungaló volt a homokos tengerpart szélén.

A bungiban volt LCD tv, klíma és minden ami kell. Nem hittük el.  Reggelente amikor felébredtünk mondtam Ildikónak, hogy megyek és lefürdök. Ez abból állt, hogy úgy alsógatyástul ahogy voltam kirohantam a 20 méterre lévő rendkívül hideg ( 28 fokos ) tengerbe. Persze, hogy röhögve tettem meg mindezt. Nem akartam elhinni, hogy ilyen velem előfordulhat. Ez egy csoda volt de erre még lehetett tenni.

A reggeli választék olyan hosszú volt, hogy nem lehetett a végére érni. Ildikó például sushit reggelizett! Egy koktél 3 dollár volt! Drága volt de megérte!

Már az első nap kerestük a programokat. Béreltünk egy motort. Hosszan néztem egy 100-as nagy robogót és azt találtam mondani, hogy azzal szeretnék menni. Persze! Mehetek! El sem kérték a jogsimat (B-s jogsival nem lehet ekkorát vezetni)! Kérünk-e bukósisakot? Nem nem kérünk. Oké. Nem adtak. :) A faluban a vezetékeken azt hiszem makákók lógtak nagy számban és elvoltak mint a befőtt.

Elindultunk körbejárni Kho Changot. Lankás gyönyörű utakon keresztül fedeztük fel a szigetet. Néha a velünk utazó másik motort vezető lányra rá kellett dudálnom, mert mindig jobbra tartott (itt baloldalt van a kötelező haladási irány).  Megálltunk egy dzsungel szélénél és besétáltunk a dzsungelbe. Ildikó 1500 Ft-os strandpapucsa mindent kibírt. Én még a bakancsban is csúszkáltam. A dzsungel belsejében még jobban kiütött a pára. Találtunk egy gyönyörű vízesést ahol lehetett fürödni. A víz nagyon hideg volt de belementünk. Utastársam elkezdett felmászni egy sziklán. 2 perc múlva követtem de leszakadt az ég. A vizes sziklák nagyon csúszósak lettek és majdnem lezuhantam. Nem tudtam felmenni ezért félig seggencsúszva félig lemászva sikerült leérnem. Elmosott minket az eső de amikor kiértünk a dzsungelből 5 perc alatt megszáradtunk.

Aztán 5 perc múlva a párától ismét nedvesek lettünk. Gyönyörű parkban sétálgattunk önfeledten.

A parton ismét összejött a magyar mag. Árus jött nagy táblával a nyakában. A táblán ékszerek voltak. Az egyik hölgy mondta, hogy ő ilyet akar de kettő darabot is megvenne. Mondta a fószer, hogy a feleségénél van ilyen addig várjunk. A csávó letette az ékszeres táblát és elrohant. Nagyon hülyén néztünk utána. Tényleg itt hagyott minket a portékájával? Persze elkezdtem hülyülni és kofává váltam. Leültem a táblához.-Tázzsík az íkszer! Tázzsék venni naccsága ez ám örök szerencsít hoz!

Volt egy állandó "étterem" a tengerparton ahová beültünk. Általában ott néztük mindig a naplementét. Jobbnál jobb robbantott levesek voltak. Az egyik pincérnő fiú volt és Toncsival nagyokat vitáztunk, hogy ez helyes-e vagy sem (akkoriban masszív homo fóbiában szenvedtem.) Napnyugtakor kiültünk szivarozni és koktélokat inni. Bambusz hennát festettek a mellkasomra és a sötétben a bungaló melletti lábmosóban mindig meg kellett nézni, hogy van-e benne valamilyen állat (általában békák voltak ).

 

Vettem egy idióta Hawaii inget és rákot (crab) ettem. Soha többet nem fogok. Nagyon nehéz volt a páncélból kienni a dolgokat. Nem csak a mi asztalunk és én ragadtam a ráktól de a szomszéd asztal is.

Másnap kitaláltuk, hogy elmegyünk hajókázni. Nagy nehezen sikerült leszervezni a dolgot. Mivel Ildikóval spontán emberek vagyunk mindig hirtelen kell reagálni. Annyit még nem futottam homokban soha a szervezkedés miatt. A tüdőmet kiköptem. Fehérhomokos kis szigeten reggeliztünk ezután adtak egy szemüveget és egy pipát. Mehettünk nézni az élővilágot. Mellettem egy orosz nő egy zacskóból kenyeret eresztett a vízbe és a halak körülöttünk sereglettek. Először nagyon para volt. A halak hozzámértek és rengetegen voltak. Gyönyörű volt az élő és színvilág.

Ezután egy fehérhomokos lakatlan szigeten megebédeltünk. Én beleültem a fehér homokos tengerbe és úgy fogyasztottam a rákból, rizsből és ananászból álló ebédemet. Mindenkinek ajánlom! Kedves mongol csoport kezdett beszélgetni velünk. Pedagógusok voltak és nagyon érdeklődtek felőlünk. Honnan jöttünk, mit dolgozunk stb. Rubik Ernőt és a Rubik kockát a világon mindenhol ismerik. Ha kérdezik tőletek, hogy Magyarország az mifene akkor mondjátok azt, hogy Rubik kocka. Mindenki tudni fogja. Esetleg Szent-Györgyi Albert C-vitaminja és Puskás Öcsi bácsi is szóba jöhet.

 

 

Bangkok

Nehéz szívvel hagytuk ott a szigetet és tartottunk utolsó állomásunkra Bangkokba. Bangkok nagyon sűrű. Ott van egy világhírű pláza. El is mentünk taxival. A taxis kérdezte, hogy shopping? Mondtuk, hogy igen shopping. A mocsok taxis elvitt egy teljesen másik helyre ( Sárkány Center szerűségbe ) ezért ismét intettünk egy taxit. Határozottan mondtam neki, hogy a központi plázába akarunk menni. Szerencsére odavitt. Az a pláza kurvanagy és sok minden van. A pláza közepén volt egy üvegszoba ahol karaokézni lehetett. Ott vonyítottam Aerosmith meg Evanesence dalt. Jót tett a torkomnak mert a szigeten a bungiban megfáztam a klímától. Ezután vásároltunk egykét dolgot és hazamentünk. Nem is olyan régen elkapta Ildikót egy csajszi és megkérdezte, hogy " Tök jó a farmerod hol vetted?" "Bangkokban". A szállásunknál gyönyörű iparos lányok néztek ki úgy a gatyámból, hogy ott helyben majdnem elcsöppentem. Toncsi mikor ezt elmeséltem neki nevetve közölte, hogy ők fiúk ám! Atyaég!

 

Mi a hiba?

Meglátogattuk a palotát meg az ilyenkor kötelezőket. Mivel közel áll hozzánk a buddhista vallás ezért kíváncsian néztük a szertartásokat és a buddhista helyeket. Esti piacra mentünk ahol olcsón lehetett venni mindenféle lopott olcsó dolgot. Egy kissrác kiakart zsebelni. Kinyitotta a bicskatokomat. Szerencsére észrevettem és csúnyán ellöktem. Ezután jött egy zsaru és végig minket követett. Vigyázott ránk. Betankoltunk Buddha szobrokkal. A Rolex az most kimaradt. Itt ettem kígyót meg kisbékát aminek eléggé rossz íze volt.

 

 

Pat pong +18!

Ildikó kitalálta, hogy menjünk el pat pong showra. Illetve ezt én találtam ki az utazásunk előtt de Laosz és Kambodzsa után egy kicsit megváltozott a Délkelet-Ázsiáról alkotott képem. Mondtam, hogy nincs kedvem de ő erősködött. A patpong egy show amin iparos lányok lőnek ki magukból mindenfélét illetve mindenféle elképzelhetetlen dolgot tesznek magukba illetve vesznek ki. Tök egyszerű volt ilyet találni. A piacon ha azt mondod pat pong akkor egyszerre ugranak oda hozzád többen és már visznek is. Lerobbant lokálban találtuk magunkat. A lányok készülődtek addig megrökönyödve néztük, hogy egy kb. 3 éves kislány úgy ahogyan a 3 évesek szoktak táncikál egy táncrúdba kapaszkodva. A helyiek nagyon nevettek rajta de minket sokkolt a látvány. Úristen szegény ebbe fog felnőni?! Nagyon feszélyezve éreztük magunkat. Időnként egy-egy leányzó szélesen mosolyogva hiányos ruházatban kezében egy itallal koccintott velünk és az italát az asztalunkra rakta. -Ugye tudod, hogy ezeket az italokat nekünk kell kifizetni? -kérdezte Ildikó. Bólintottam és egy idő után elhajtottuk őket. Elkezdődött a show és repültek a pingpong labdák, a banánok, dohányzás is volt és kihúztam egy hosszú cérnára kötött csomó varrótűfüzért. Azt hittem, hogy ez az egész nagyon fog tetszeni ( eléggé beteg vagyok ) de nem így lett. Inkább sajnálat volt bennem. Mit meg nem képesek tenni az emberek. Szembenülő ausztrál párnak vitték ki a számlát és elkerekedett szemmel nézték majd elkezdtek balhézni. Mondtuk mi is, hogy kérjük a számlát. Majdnem 100 dollárt legomboltak rólunk! Alig tudtuk kifizetni őket és a háttérben álló fószerek gyanúsan méregetett minket. A végén a kurvik jöttek borravalóért de elhajtottuk őket és menekültünk.

 

Hazafelé

Végre elmentünk arról a helyről és intettük le a taxit. Megmutattuk a névjegykártyára írt címet ( Ildikó csoki folyás írásnak hívja ) mert az angolt nem vagy nem akarják érteni és olvasni sem nagyon hajlandóak. A taxis elhajtott minket. Egy másik nagyon magas árat mondott! A harmadik is elhajtott minket. Az akárhányadik is magas árat mondott de engedtünk. Eléggé rossz környéken voltunk és minél hamarabb elakartunk onnan húzni.

Bangkokot már megfertőzte a turisztikai kizsákmányolás. Ez a hely tetszett nekem legkevésbé. Morcos emberek, túlnépesedés, folyton átakartak baszni. Ékes ellentétje volt az előző helyeknek.

Ideje volt hazamenni és fájó szívvel búcsúztunk el Toncsitól. Örökké hálás vagyok neki és öleléssel búcsúztam el tőle!

Hazauton Kairóban volt az átszállás és majdnem fél napot kellett várni a repülőre mert valami baj történt. Toncsi még javasolta, hogyha késik a gép akkor menjünk reklamálni és kivisznek minket ingyen a piramisokhoz. Az útitársak engem noszogattak, hogy menjek már és pofázzak. Az okés, hogy én voltam a legjobb angolból de a legszarabb reklamálásban ( a mai napig ). Közöltem a tényállást a néninek és mondta, hogy 30 perc múlva a rendelkezésünkre bocsájtanak egy kisbuszt idegenvezetővel. Háh! El sem hiszem! Najó eredetileg úgy történt, hogy odamentem a pulthoz ahol egy dagi néni nagyon szigorú fejjel rám nézett egyenruhában. Persze, hogy beszartam. Félénken mondtam neki, hogy megyünk Magyarországra de késik a repülő és.....szerencsére félbeszakított és mondta, hogy mindjárt intézkednek. Kivittek a piramisokhoz miközben az idegenvezető folyamatosan beszélt. A többieknek fordítottam már amit tudtam. Megnéztük a piramisokat és Ildikóval összenéztünk. Na ide sem kell már jönni, ez is pipa! Tudtommal a piramisok nagy építmények amik bazi nagy kőkockákból állnak. És az életben is így volt. Semmi többet nem tudok elmondani a piramisokról. Grátisznak kiváló volt.

 

Konklúzió

Ezt az utat minden embernek ajánlanám. Valakinek a pihenés a tespedésben és a zabálásban áll meg. Ez az út többet ad mert itt nem csak pihensz hanem felnyitja a szemedet, hogy mik az igazán fontos dolgok. Az értékrendem  nagyot fordult ezzel az úttal és a prioritási sorrendem már merőben más lett. Hálás vagyok, hogy van kényelmes otthonom, színes impulzusokért, a sok nevetésért a szeretett feleségemért. Ehhez nagyban hozzájárulnak a barátaim is akik inkább nevetni jönnek és nem sírni. Megtanultam olyan embereket értékelni akik pozitívak és megtanultam olyan embereket hanyagolni akik negatívak. Megtanultam mosolyogni az olyan puffogásokon amik az én értékrendem szerint nincs is a listán. Sokan emiatt a látásmód miatt furcsának és kissé elmebetegnek hisznek amit nem bánok. Bármilyen hülyeségre is gondolok nem vagyok rest kinyilvánítani. És akiknek kinyilvánítom ezeket a gondolatokat azokat tisztelek és szeretek. Nagy tanító volt nekem ez az út.Ez az utazás a lélek útja volt.

Mikor hazajöttünk többek között Pistinek is vettem egy kicsi kobrát ami whiskyben volt áztatva. Ezt szinte minden ember kiteszi a polcra emléknek. Ő megitta! Amikor ezt elmondta hitetlenkedve néztem rá mire ő ennyit mondott. -Most várjam meg amíg megromlik?! -Hangos röhögésben törtünk ki. Én így fogok rád emlékezni örökre Barátom! Ég Veled!